Kérvény az iskolaudvar felújítására
Az alábbi kérvény került beadásra a községházára:
A képen látható rajz egy tervezet. A wordben szerkesztett változata pontossabb, mely a kérvény mellékleteként került beadásra.
Tárgy: Kérelem az iskolaudvar felújítására
Mgr.Bödők Károly született …….. . lakhely ……. , kérelmezem a Gáspár Sámuel alapiskola és óvoda udvarának felújítását.
Bizonyítot tény, hogy az iskola udvar állapota katasztrófális, életveszélyes. Ennek felújítása elengedhetetlen. Az ügy fontosságát jelzi, hogy az elmúlt 4 évben 2 komolyabb baleset is történt, melyekben egy gyermek, majd később egy felnőtt sérült meg a fején. Szerencsére a balesetek során 8 napon belüli sérülések voltak. Amennyiben a víz hideg időben megfagy a pupos aszfaltfelületen, csúszóssá életveszélyessé válik.
Információim szerint 2018 szeptemberében a Nyitrai munkavédelmi hivatal is folytatott eljárást az ügyben a nyékvárkonyi bejegyzésű Gyermekvilág p.t. kérelmére, melyben megállapíthatták a balesetveszélyes terület tényét. A testület 2012 óta többször tárgyalta az ügyet viszont döntés a felújításról nem hozott.
Előzetesen konzultáltam az iskola igazgatónőjével és az óvoda igazgatónőjével is 2018- ban. Ezen konzultációk alaplán készítettem egy tervezetet az iskolaudvar felújításáról. A terv megfelel a hatájos iskoaügyi, környezetvédelmi, munkabiztosági törvényeknek.
Az átépítés során a burkolat felújításán kívül kialakításra kerülhetne
- fedett kerékpártároló
- padokkal ellátott pihenő gyermekek és várakozó szülők részére
- kissebb park hársfákkal, melyek hosszútávon árnyékot biztosítanak a ma még fedetlen, nyáron forró területre.
Kértem szakemberek véleményét kivitelezési költségekkel kapcsolatosan. Ezen vélemények alapján, anyag használat minőségétől függően 15 000 – 35 000 EUR – ig reálisak a kivitelezés költségei.
Javasolnám kialakítani továbbá beton vagy aszfalt alapú autós megállót az út mellett azon szülők részére, akik gyermekeiket reggelente autóval iskolába hozzák. Jelenleg a szülők gépjárművei, főleg nedves időben az út mellett sárban állnak meg vagy balesetveszélyesen fenntarják a főút forgalmát.
Vázlatrajzot a mellékletben csatolom.
Kérném a képviselő testületet,hogy támogassák kérelmemet.
Üdvözlettel
Mgr.Bödők Károly
Kelt Csicsó 2019.02.11.