Jegyzet – Képviselőtestületi ülés 2020.06.04 – én
Az ülésen résztvevő testület tagjai:
Polgármester: Ing. Földes Csaba
Alpolgármester: Mező András
Képviselők:
Bödők Teréz
Egri Judit
Mgr. Győri Andrea
Katona István
Megály Dávid
Németh Aneta
Polgármester úr tájékoztatta a képviselő testületet a község aktuális kérdéseiről. Főellenőrasszony beszámolt az elvégzett munkájáról. Felvázolta a jövőbeni munkatervét, melyet a képviselőtestület elfogadott.
Polgármester úr ismertette a 2020- ra tervezett nagyobb beruházásokat. Ezen beruházások nagy része a 2019 – es évről került át a 2020-as évre.
Engedélyeztetés alatt áll egy főút melletti leállósáv megvalósítása az iskola előtt, mely segítségével az iskolások és óvodások biztonsággal ki és beszállhassanak szüleik autójából az iskolába jövet menet. Ezen javaslatot még Bödők Károly terjesztette be 2018 – ban az akkori képviselőtestület elé. A leállósáv megvalósításakkor megvalósulhatna több utca aszfalt felületének megrongált állagának felújítása.
Az iskolaudvar a Szlovák földalaptól átkerült a község tulajdonába. Ezzel a lépéssel legalizálódott a területen levő játszótér jogi helyzete, valamint megvalósulhat a balesetveszélyes iskolaudvar felújítása. Ezt a község a Leader programból szeretné megvalósítani. Polgármester úr a térfelújításról konkrét terveket nem közölt, csak annyit mondott térköves megoldást tervez.
A település legnagyobb költségű beruházása az iskola fűtésrendszerének felújítása. Gáz helyett geotermikus fűtés biztosítaná az iskola melegét a téli időszakban. Ezen beruházásnak a közbeszerzését a Studnička n.o. végezte. 2020 április 28-án megtörtént a közbeszerzés kiértékelése. Ennek végeredményeként cca 537 000 EUR értékű a beruházás költsége.
Polgármester úr tájékoztatta a jelenlévőket, hogy plusz 40 000 EUR lesz a pályázatban nem elszámolható költség, mely településünk költségvetését terheli.
Lakósági kérdésként elhangzott, hogy konkrétan milyen költségek teszik ki a plusz 40 000 EUR-t mely felmerült nem elszámolható költségként a pályázat során. Polgármester úr nem tudott pontos választ adni.
Lakósági kérdésként elhangzott: Melyik cég nyerte el a gotermikus fűtésfelújítás beruházását? Polgármester úr nem tudott rá választ adni.
A beruházás közbeszerzése nem jelent meg Csicsó község hivatalos honlapján sem Szlovák sem Magyar nyelven.
Képviselők 1 óra 40 percig tartó testületi ülésen csak néhányszor szóltak hozzá. Minden felmerülő szavazást igennel elfogadtak. Vita nem alakult ki.
Az alábbi linkre kattintva hallgatható meg vagy tölthető le a nyilvános képviselőtestületi ülésen elhangzottak.