fbpx
Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Nemzet dala – március 15.

NEMZETI DAL

A Nemzeti dal azok közé a mûvek közé tartozik, amelyeknek nemcsak irodalmi értékük van, hanem történelmünk formálásában is jelentõs szerepük volt.

1848. március 13-án írta Petõfi a verset, a legismertebb magyar versek egyikét. Eredetileg március 19-én akarta elmondani. Az Ellenzéki Kör ekkorra tervezte, hogy a Rákos mezején megünnepli a párizsi forradalom kitörését. Petõfi azonban a bécsi forradalom hírére március 15-én a Pilvax kávéházban gyülekezõ fiatalokkal együtt felgyorsította az eseményeket, és elszavalta versét. Pesten is kitört a forradalom.

A Nemzeti dal a szabad sajtó elsõ terméke. A forradalmi ifjúság által lefoglalt nyomdában kinyomtatták, és röpiratként terjesztették.

A mû alkalmi vers: meghatározott alkalomra szól.

A tervezett népgyûlésre írta Petõfi:„…egy forró történelmi pillanatban azt fejezte ki, ami a magyar hazafias tömegek kitörõ vágya volt” — írja Makai Gusztáv. Hatása azonban nem csak idõszerûségének, hanem mûvészi megformálásának is köszönhetõ:„Kor és téma szerencsés összetalálkozása mellett azonban a mesteri formának is nyilván része volt a hatásban” — írja a versmagyarázó.

Petõfinek különösen fontos volt, hogy ne csak az értelmiség, és ne csupán a jobbára német ajkú pesti polgárság, hanem a köznép is hallja versét. Kívánsága teljesült.

Illyés Gyula így ír az eseményekrõl Petõfi Sándor címû könyvében:

„A rákosi vásár ott zajlott, alig pár lépésre a város szívétõl. Az esõ hamar szétverte az országos vásárt; az ország minden részébõl összesereglett marhahajtók, juhászbojtárok, parasztok és mesterlegények egyéb dolog híján beszállingóztak a városba, elébb csak bámészkodni, aztán lelkesedni, majd engedelmeskedni az elhangzott mondatoknak. Szebb találkozásról a költõ álmodva sem álmodhatott — élete legnagyszerûbb felléptére a sors egy kis népi országgyûlést rendelt. A német polgárok riadtan nézhették az esernyõs diákok közé keveredett szûröket és gubákat; ezekhez, mint tudni való, hozzátartozik a fokos is.”

A vers alapgondolata: a szabadság és a nemzeti egység. Érezteti, hogy a nemzeti szabadsággal együtt az egyenlõség is megteremthetõ. Az „õsapáink” említésével Petõfi az „õsi dicsõséget” élesztgetõ nemesi költõ, Vörösmarty gondolatához csatlakozik. Ám ekkorra már a jobbágyfelszabadítás is küszöbön áll. Petõfi a köznépet szólítja meg versével. A nép éppúgy magáénak vallja a nemzetet, mint a reformot sürgetõ nemesség. A mû kifejezi, hogy a reformkor lezárult, megkezdõdött a forradalom.

A Nemzeti dal hasonló szerepet tölt be a nemzet életében, mint Kölcsey Himnusza vagy Vörösmarty Szózata. De míg azok „a nemzet imádságai”, addig a Nemzeti dal a magyar nép indulója. Egyben fogadalom: a magyar nép szabadságot akar.

A költemény szerkezete ezekre a részekre bontható:

1. vsz. a) Felszólítás és indoklás; b) Választás szabadság és rabság között

2. vsz. Hivatkozás szabadon élõ eleinkre

3. vsz. Elrettentés a gyávaságtól

4. vsz. Választásra késztetés a lánc és a kard között

5. vsz. Fogadalom, a régiekhez méltó jövõrõl

6. vsz. A dicsõség ígérete

Minden versszakban felcsattan az eskü: rabok tovább nem leszünk! Az ilyen ismétlõdõ versegységeket refrénnek nevezzük. Petõfi gyakran élt vele (pl. A négyökrös szekér).

A vers minden részlete a mozgósító hatást szolgálja. A hí a haza alliteráció, az Esküszünk szó ismétlése, a refrén rövid sorainak szaggatott ritmusa és az ellentétek (pl.: most — soha; rabok — szabadok) mind az induló erejét s az eskütétel súlyosságát fokozzák.

A vers szónoki bravúr. Petõfi elérte, hogy hallgatósága vele együtt mondta a refrén szavait. A„Rabok legyünk, vagy szabadok?” szónoki kérdésre az ismétlõdõ „Esküszünk” szóval és csattanós rímmel ad választ: „rabok tovább nem leszünk!” Így késztette fogadalomra hallgatóit.

Forrás: nemzetismeret.hu

Nemzeti dal   – Petőfi Sándor

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)