Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Megújul az iskolaudvar

Talán a 2020 július végi napok egyikét ünnepnapként is be lehetne vezetni községünk Csicsó történelmébe. Mindennek indoka az a hosszú, immár majdnem évtizedes kérés, kérvények sokasága a lakósok részéről, végre valóra válik. Jómagam a legutóbbi kérvényt 2019-ben nyújtottam be a képviselő testületnek. A legelső kérvényemet még 2012 őszén. 

Azóta eltelt időszakban a gyermekek és a szülők is vigyázva, néha félve mentek végig a göcsörtös aszfaltos iskolaudvaron. Több baleset is történt rajta. Csodával határos módon a legsúlyosabb esés után is csak kék, zöld foltok maradtak átmenetileg.

Télen viszont nagy volt az öröm, mikor a balesetveszélyes aszfalton megállt a víz, jéggé fagyott és már lehetett is rajta csúszkálni, javítva a koordinációs képességeket.

Mindennek remélhetőleg vége. Az iskolaév kezdetére elkészül az új aszfaltburkolat az iskola és az óvoda előtt.

2019-es kérvényben javasoltam, legyen egy megálló az autók számára, melyen a szülők reggelente és délután biztonságosan meg tudnak állni az  iskola előtt gyermekeikért. Ez is meghallgattatott.

Az öröm mellé üröm is társul, mivel polgármester úr valószínűleg törvényt sérthetett. A legutóbbi testületi ülésen és az azt megelőző üléseken sem tájékoztatta a képviselő testületet, hogy mely vállalat nyerte a közbeszerzést az iskola és óvoda udvar felújítására. Volt-e egyáltalán közbeszerzés? Jogában állt aláírni azt a kivitelezői szerződést, mely valamivel több mint  21000 EUR összegről szó a képviselőtestület jóváhagyása nélkül…. Hogy miért tette ezt???

Természetesen írásban megkérdeztük polgármester urat. Amennyiben érkezik válasz, azonnal közzétesszük.

Mindezek ellenére ÖRÖM lengheti be mind a 3 település ( Csicsó , Füs, Kolozsnéma ) gyermekei, szüleik valamint az iskola tanárjai lelkét. Megújul az iskolaudvar és megépül a biztonságos autómegállóhely a főút mellett. 

Szerző: Mgr. Bödők Károly

Print Friendly, PDF & Email